Terméketlen önvád…

Nálam legelső szabály, amivel keretet adok a munkának, a következő: Bármit is fedezel fel a segítői folyamat által önmagadról, ha ráeszmélnél arra, hogy a gonoszságnak te álltál modellt, akkor sem bánthatod vele magad. Ki kell csavard önnön kezedből a jól ismert korbácsot és eltenni…

Haj Zoltán, esmét egy vidám, könnyed reggeli téma, szöget adtak a kávéd mellé?

Nem, csak az én tükröm ilyen… van olyan aki a cukiságot tükrözi vissza belőled, nálam pedig a sötét oldallal nézel farkasszemet. Nem jobb, vagy rosszabb, ez ilyen…

Na de akkor emberek csak titokban olvassák amit írsz és elvetemülten bátrak, kik mernek egy like-ot nyomni rá, hiszen azzal alá is írták ország világ előtt, hogy ők bizony érintettek… Így nem leszel népszerű… nem gyűlnek a követők és nem is ad a tömeg hitelt neked… hát nem járod ország világot fellépéssel, nagy táborral körül rajongva… a fene ez igaz és nem tudom azt mondani, hogy a hiúságomnak ez baromira nem hiányzik, vagy á engem ez nem is érint… már, hogy a viharba ne érintene… csak ember vagyok én is…

Viszont minden nap, döntést kell hozzak, magam népszerűsítem vagy írok valami olyat, ami egy két embert úgy mellbevág (ez visszajelzés), hogy kétszer is el kell olvasni, az asztalba kapaszkodva, mert fordulna le a székről ösztönösen. Sokszor kell egy csillagkapu, portál, hasadás ami kijáratot tép a sötét szobák szenvedő magányából. Az alvó Csipkerózsikához nem vezetett kikövezett díszes sztráda… sokkal inkább elvadult veszedelmes dzsungel, tele szúró tövissel.

Kemény küzdelem eljutni oda, hogy a kliens nap mint nap kicsavarja saját kezéből az eszközt, amit egyszer valamikor a kezébe adtak, hogy azzal büntesse jóvá magát. Sok - sok évnyi gyakorlás után, már annyira ösztönös sémává rögzült ez, hogy el sem tudja képzelni lehetne másképpen is.

Mi zajlik ilyenkor a lélekben? Büntetem magam, miközben gyűlik bennem az igazságtalanság érzés, ez tol bele az áldozat szerepbe, amitől még jobban utálom magam… Viszont ez ismerős, teszem mert tanították, hogy meg kell neveljem magam és közben várjam a külső feloldózó megváltást, hogy mostmár elég normálisra ütlegetlem magam. Ám nem jön a külső feloldozás, vagy ha jön nem olyan formába és attól akitől várnánk és csak marad az ismerős séma… A harag csak gyűlik és gyűlik tudatlanul…

Ezért van ez a szabály… Kényszerítem az ügyfelet legyen korrekt önmagával, tegye le a korbácsot, egy percet sem habozok és emlékeztetem, Te megint ott a korbács a kezedben, ismét veszed magadra az áldozat palástját…

… míg ezt teszed, jogosan kucorogsz a bunkiban!

Hogy bármi is változzon az életedben, le kell tegyed a korbácsot…