Mentális túszhelyzet

Nincs egy szabad percem sem! Örülök, hogy lyuk van a s@gg@men.

Érted!!!

A túlterhelődés bártan kijelenthetem, hogy népbetegség és több áldozatot szed évente, mint a világ összes túszejtője együttesen, az első túszejtéstől számolva. Lenne egy pirulám, ami megoldást adna a fenti mondatra, az univerzum leggazdagabb embere válna belőlem. Ilyen viszont nincs, igaz erős próbálkozások vannak, különböző legális és kevésbé törvényes szerek, tevékenységekkel való kezelések megalkotására, viszont ezek még igen költségesek és az egészségre károsak. Más oldalról közelítenék a problémához. 

Miként jön létre, hogy csapdába esünk a saját magunk által szervezett életben? Kapásból sorolhatnánk, hogy az élete úgy alakította, bejött egy válság, betegség, probléma, tragédia mind valós és vitán felüli tények. Ezek a külső tényezők, amikre nincsen direkt hatásunk, tehát bármennyire is nem szeretnénk, attól még bármikor megtörténhetnek. Ezen felül viszont van egy saját magunk által uralt és irányított esemény láncolat, amiben már konkrét felelősségünk van a túlterhelődésünk kialakulásában. A törés ott szokott bekövetkezni ahol, csapágyasra járatott életünkre a sors ráhúz egy jelentős külső terhet. Nehezíti a helyzetet, hogy kimagasló fizikai és mentális tartalékok vannak elraktározva bennünk, amikkel szabadon élhetünk, nem vészhelyzetben is, viszont a regenerációjuk ezeknek a raktáraknak lassú és körülményes, valamint nincs direkt rálátásunk mennyit és mikor veszünk ki belőlük. Ha a fenti gondolatokat összegezem, hosszú évekig tudunk veszteségesen működni, a na még egy kicsit megtolom, s majd utána pihenek gondolatában ringatózva, viszont ott a sikerélmény, hogy ja ezt megúsztam, megugrottam, megy ez nekem. Itt jön képbe a megfelelés és teljesítmény kényszer, valamint, hogy rejtett érzelmi motivációnk lehet arra, hogy bizonyítás, jócselekedetek, mások megmentése, segítése mentén átvállalunk olyan feladatokat, projekteket amik nem feltétlen lennének a mi felelősségünk. Már haladunk is szapora léptekkel a saját magunk túszdrámája felé. Lássunk egy konkrét helyzetet.

Cégtulajdonosok gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor saját segítő (megmentő) szándékuk vezérli őket az alkalmazott felvétele, üzleti partnerrel való társulás terén. Ilyenkor szaknyelven a szindrómás segítő szerepébe lépnek, mikor is a segítőnek szükséges van arra, hogy segítsen. Ilyenkor egy tudattalan függőségi viszony kel életre, ami idővel egyre megterhelőbb lesz mindkét fél számára, ugyanis a főnök lehet folyamatosan felnőtt a munkás pedig gyermek szerepben, ehhez igazítják a felelősség szintet is, a tulajdonos ebben a felállásban át fog vállalni feladatokat a megmentettjétől, így kevesebb ideje lesz a saját feladatának végzésére, ami előbb de utóbb bizonyosan feszültséget szül benne. Ez egy túszhelyzet, a tulajdonos önmagát zárta egy felnőtt gyermek függőségi viszonyban, ahol övé a munka oroszlán része. Partnerség trén a következőképpen nézz ki. Belép egy csendestárs, akivel kiegészülve felpörög a cég, viszont a kisegített társ marad a gyermek, végrehajtó szerepben és az üzlet csak annyira pörög, amennyire a csendestárs pörgeti. Ez addig nem is jelent problémát, míg a csendestárs bele akarja tenni az idejét és energiáját, viszont itt a belépés célja tulajdonképpen az volt, hogy felpörgetem és utána hagyom hadd növekedjenek és majd a befektetésem kamatozik. Csakhogy, nélküle nincs pörgés és kamatozás, itt is gyermek, felnőtt függőség jött létre. 

Az életünk számtalan területén, hozhatunk létre így túszdrámákat, helyzeteket amiktől függőségi viszony alakul ki. Látszatra mindig színtiszta empátia és jószándék vezérli a cselekedeteket, csak később már a túszhelyzetben visszanézve jönnek rá, hogy a fenébe, ott nekem nagyobb szükségem volt rá, mint neki rám. A segítés által én tulajdonképpen, ..... akartam, ide mindenki beírhatja a maga mondatát. 

A megoldás ott kezdődik, amikor hirtelen jövő érzelmi segítő szándékot késleltetni tudjuk és belegondolni, nekem szükségem van erre? Hogyan segíthetek úgy, hogy ne alakuljon ki függőségi helyzet. Azzal, hogy átvállalom segítek neki benne maradni a gyermek szerepben? Ha magamra veszem jön a jóleső érzés, hogy tettem valami fontosat, megmutattam neki? Az esetek döntő többségében a túlterhelődés egy félreértelmezett jószándékkal kezdődik valamikor, ami idővel a függőségen keresztül olyan időt és energiát kér, amit számunkra létfontosságú dolgoktól kell elvegyünk és természetesen mikor kifeszülünk, még az élet is ránk húzza a vizes lepedőt...

Ezért fontos tudni, van-e és mi a rejtett motivációja egy cselekedettnek. Mert kívülről csak a jószándék látszik, viszont a pokolhoz vezető út is azzal van kikövezve.