Háziasított vadmacska, a meg nem értett gyermek felnőtt szerepei.

Kevesen vagyunk olyanok, akik még nem láttunk állatkertben tartott tigrist, oroszlánt, leopárdot. Bennem nagyon szomorú képek maradtak meg, mint környezetükből kiragadott lények, akiket látványosan mutogatnak igaz valójuktól megfosztva, a szemükben sokszor már nem látni azt a fényt, mint vadon élő társaiknál.

Az érdekek többet érnek, mint az hogy ők önmaguk lehessenek, egyesek úgy döntöttek nekik így lesz jó, őket fel lehet használni.

Ijesztő hasonlóságot tudunk felfedezni emberek élettörténetében, sok gyermek él úgy, hogy a családi „állatkert” egy lakója, akit próbálnak szelíddé, szófogadóvá, a szülők be nem teljesített álmának beteljesítőjévé, a múlt sebeinek megfizetőjévé átnevelni. Valami érthetetlen módon, gyakran megesik az, hogy egy családba olyan gyerkőc érkezik, akinek a személyiség és viselkedés mintázata kikezdi a rendszer megszokott szokásait és a „szervezet” mint betolakodót kezdi azonosítani, ennek megfelelően pedig immun választ adni reá.

Így nem „illeszkedő” gyermek, selejtesnek, elutasítottnak, hibás vagy éppenséggel pocséknak érzi magát. Gyakran kerül olyan helyzetbe, amikor érzelmi zsarolással szembesül, mert ugye az anyját fogja sírba tenni, vagy pedig apa nagy keze játssza el fenekén az örömóda nevelő ritmusát. Sok esetben állandó összehasonlítás szereplője a vesztes oldalon, mert a tesó és az ismerős gyerkőcök, sőt még a szomszéd lurkó is példásabb nála.

Ehhez adódnak még, hozzá az embert nevelek a kutya úristenit is belőled tragikusan agresszív felvonásai, mikor eljár a kéz, a száj, a bot, a szíj s a minden őrlő malmocska is.

Porrá őrölve a gyermek önbecsülését és kialakítva önmagával szemben egy olyan kemény önkritikát, hogy azon még a titánszerszám is kicsorbul ejsze. Kifejlődik benne egy olyan ösztön, amivel képes a környezetének a legapróbb rezdülését is érzékelni és abból azon nyomban önmagára nézve vádló narratívákat felállítani.

A másik sarkalatos pont, bármeddig is jut fel a ranglétrán, akkor is csak mint mutogatni való „haszonállat” lesz jelen, ha magas pozíciót tölt is be, annak a mélyén  az van, hogy neki dirigálnak és azt várják tőle, hogy másoknak megfeleljen, nekik szerezzen örömet, akár a maga kárára is. Ő nagyon nehezen kapja meg, vagy éli meg ha meg is kapja a  kijáró tiszteletet, mert már nem vadállat csak egy állatkerti szám!

Pedig! Ha elindulunk kibontani a történeteiket, ezekben a gyermekekben már a születésükkor ott volt minden olyan képesség, ami a család negatív mintázatának javításához szükséges. Mondhatom úgy is, hogy Őket kapta a család ajándékba a teremtőtől, hogy a szenvedés történetük végre felülíródjon és kiléphessenek belőle mindannyian. Ezek a vad életerős és különös gyermekek, hordozzák magukban azokat a kulcsokat, amikkel változásokat tudnak elindítani. Mégis nagyon gyakran elképesztő szenvedés történeten mennek keresztül, rengeteg visszaélést élnek meg és utána heroikus munkával érnek vissza önnön vad énükhöz. És ha vissza érnek nyomot hagynak a világba, viszont a családjuk többnyire benne marad a negatív történeti dinamikába.

Többször tettem már fel a kérdést magamnak, ha a szülők csak sejtették volna, hogy ez a nagyon különös csemetéjükben ott van a válasz a félelmeikre és a szenvedésükre, akkor is ennyit szívatják őket?

Mi lesz a vadakkal? Életük első szakasza a másoknak való megfeleléssel telik, így szeretnének megdolgozni azért, hogy szerethetőek legyenek. Így válnak mintákká, szereznek bizonyos pozíciót maguknak, teljesítenek a tanulásban, munkában és a családi életben. DE… folyamatosan olyan választásaik lesznek amikkel magukat alárendelt szerepbe hozzák! Iszonyú erős vonzást éreznek olyan helyzetekhez ahol, nekik hálásnak kell lenniük azért, hogy őket válaszották. Olyan társakat választanak akiknek és természetesen a családjaiknak is meg kell ám felelniük, mert hát na… Miközben kívülről nézve csodás és fantasztikus az életük, mert mindenhol is teljesítenek és ők aztán mindenre is képesek, szép lassan felőrlik önmagukat és végül törnek. Jön a második szakasz, amikor azt mondják elég és mostmár nekem is jár! Elindulnak megvalósítani valamilyen szinten magukat, viszont még itt is túl sok az a helyzet, amiben őket használják és nem ők használják a helyzetet a maguk hasznára. Ezzel is el tud telni pár évecske, mire jön a második kimerülés. Jó esetben itt kérnek előszőr segítséget. Ha nem akkor jön valami betegség, tragédia, veszteség ami leülteti vagy megöli őket.

Ha segítséget kérnek, akkor jön a szembenézés és első körben széthullik az addig összehozott kártyaváruk. Sokszor hosszú évekig hordozott fájdalom, harag, szégyen van raktáron, amivel el kell jutni addig, hogy el lehessen engedni. Heroikus munka vissza jutni ahhoz a vad gyermekhez, aki a világra jött és őt végre szabadon engedni s vele egy igazi vad felnőtté lenni.

Viszont akinek sikerül, az hatással lesz a világra…